...

Hát már megint elég sok idő telt el az utolsó bejegyzésem óta, 1 hónap. Mielőtt leültem gondolkoztam, hogy mit is írhatnék ide élménybeszámolónak...Össze-vissza ugranak be események. Megpróbálom időrendbe szedni azért mégis, kezdjük a bobozással :D
Zizjúú Sunáák és szülei hallották egyik ismerősüktől, hogy Sátoraljaújhelyen van egy Kalandpark, ami különböző szabadidős programokkal csábítja a vendégeket. Ígyhát eltervezték, hogy elmennek oda, nagyon rendesek voltak, mert mondták, hogy menjek én is. Megmondom őszintén először nem akartam menni, mert mondom kitudja milyen lehet fel sem merek majd ülni stb.. :D De aztán szerettem volna Zitával is lenni, ezért mondom egye fene megyek :D Hát nem bántam meg :P Hát ugye mikor odaérkeztünk, akkor felmentünk libegővel a Kilátóba, utána lecsúsztunk egyet hófánkon :D és után a jött életem egyik legjobb élménye a BOB :P egy kis videó így ízelítés képp:



Teltek-múltak a napok aztán eljutottunk a mai napig. Ma voltam vissza Debrecenbe a szemészeten. Mondtak egy rossz és egy jóhírt is, kezdem a jóval. Gyengének érzem a bal szemem és gondoltam íratok fel szemüveget be is mentem, és akkor mondták, hogy azért nem látok néha, mert elfárad a bal szemem és nem kell szemüveg :D Esküszöm majdnem elsírtam magam annyira örültem :$ Aztán jöjjön a rossz: ugye a bal szememmel 3 éves korom óta járok szemészetre, állandóan szurkálták injekcióval (nem kívánom senkinek), kezelték krémekkel, cseppekkel stb... és mondta mondta a főorvosnő, hogy ezen már csak a szaruhártya-átültetés (http://www.cornea.hu/szaruhartya-atultetes -->akit érdekel egy cikk róla) segíthet, mert a szaruhártyám elég ramaty állapotban van :S Itt már lankadt az örömöm, ugye erre a műtétre is várólista útján lehet felkerülni és még azt kivárom kitudja mennyi idő, bár ezen az oldalon 6 hónapot írnak, de kitudja :S Jövőhét hétfőn jelentkezem a Klinikára a műtét előtt szükséges vizsgálatok elvégzésére. Hát mindenképp írok mi lesz ebből...
Szal ma is megvolt a jó és a rossz dolog is a napomban.
Remélem holnap jó idő lesz, mert Renivel megbeszéltük, hogy jön le meg, hogy én is felnézek hozzájuk szal remélem holnap jó napon lesz :)

Egy kép, amit ma csináltam:

... bejegyzés elolvasása

Nyári szünet(*)

Most hála istennek van időm és tudok is jönni blogolni kicsit :)
Hol is kezdjem??? Kezdjük aa V.A.K.Á.C.I.Ó kezdetével azaz péntek ugye sportnap lett volna  asuliba, de mi hazajöttünk Zitával nálunk fürdeni. Ennek az ellógásnak meg is lett az ára, mert úgy leégtem, hogy 2 napig nem bírtam ráfeküdni a hátamra :S Senkinek nem kívánom azt az érzést amit én 3 napig átéltem. Csináltunk persze képeket is :D

Fürdőzés után felmentünk az Ételbárba nyaltunk egy fagyit és ittunk egy jégkását is :D Ebbe a hőségbe csak így lehetetett kibírni :P
Hétvégémre hirtelen így nem emlékszem mit csináltam xD
De jött a hétfő...az a bizonyos hétfő :S Úgy volt, hogy kint az udvaron kitakarítom a nagyszőrű szőnyeget, de mivel elég borongós volt az idő így kitakarítottam a házat és aludtam egészen 2ig. Ezután beindultak az események :S Tesómék kint főztek (volna) a pályán, mi felmentünk anyával olyan fél 3 körül mintha éreztük volna, hogy érte kell menni. Isteni szerencsénk volt, hogy felmentünk és elhoztuk így is az a millió gyerek azt se tudta merre szaladgáljon, mert az ég már akkor le akart szakadni :S Elindultunk hazafele meg kellett állnunk, mert annyira nem láttunk már semmit. Bementünk a 100-ba. Láttuk ahogy a házakról elkezd leesni a cserép, ahogy eltűnt a tornacsarnokról a tető :S Első gondolatunk az volt, hogy otthon miden rendben van-e, de persze a telefonok sem működtek... ott voltunk kb egy órát aztán úgy döntöttem, hogy elindulok keresztanyámék, mert tesóm és Bogi egyedül voltak otthon :S Mint kiderült őket is a sarkon kapta el először a szél utána egy kis eső. Nah ugye elindultam náluk hát lehet életem egyik legrosszabb döntése volt :S Első hallásra igenis vicces, hogy  "egy vezeték a nyakamba akadt" Kérdés milyen vezeték? Hát persze, hogy áramkábel volt az és innentől számomra nem volt vicces.  Annyira esett az eső, hogy feltettem az egyik kezem, hogy ne essen bele a szemembe és nem láttam szinte semmit térdig ért a víz még a biciklin üllve is :S és az egyik utcába összetalálkoztam ezzel a kábbelel...még most is kiráz a hideg, mert ha az megcsap hát nem ülhetnék most itt :S
Ugye a károkról nem is beszélve... azt hiszem össze tehetem a két kezem, hogy a mi házunkon összesen 3 cserép tört össze valamint, hogy csak megrepedt a kémény. Apa épp kint cigizett amikor látta, hogy levitte a palát a melléképületről aztán látta, hogy az előteraszunk is ott megy a medence irányába azt szerencse el tudta kapni, mert ha nem akkor a medencének annyi lett volna :| Mondhatni mi szerencsésen meg is úsztuk ezt a vihar....

Nyári szünet(*) bejegyzés elolvasása

Pár nap van csak hátra...

 

Megint nem sikerült írnom egy hónapig, de mentségemre legyen mondva gyűjtöttem az élményeket! :) Bár ebben a hónapba 2 napja látok először napsütést aminek nagyon örülök és úgy néz ki, hogy hétvégén medenceállítás :P Már alig várom ezzel szó szerint lerakjuk az alapokat a nyári medencés partykhoz :D Nah akkor kezdjük szépen az elejéről...
Gőzerővel tanuljuk a táncot :) Country 4ever :P Jó kis társaság gyűlt össze és nem is vagyunk bénák... tök jó lesz sztem :D
Bejegyzésem mai címe a suliről szól... hát már csak 3 nap van máskor mindig örültem annak, ha vége lett a sulinak, de most nem mondhatnám, mert tudom hogy lesz olyan ember akivel nem fogok találkozni csak nagyon ritkán és elég rossz lesz, mert megszoktam, hogy eddig ugye minden nap találkoztunk... De egy nagyon fontos dolog van és aminek nagyon örülök xD Nem buktam meg semmiből úgynézki nem kell pótvizsgáznom semmiből xD. Van akinek sajnos igen nekik megígértem, hogy "tanulós-vízipipázós" esteket fogunk tartani, mert nem bukhatnak meg, és ezt az ígéretemet meg is tartom ;) :D
Itt van egy pár kép a mai napomról:

Padon :)


Zizjúú! Igazán jó a szemcsid xD :)

És végül egy gyönyörű szám Carameltől:


Pár nap van csak hátra... bejegyzés elolvasása

De régen írtam :$

Újra itt vagyok, megfogyva bár, de törve nem.  Annyi minden történt velem nem is tudom, hol kezdjem... Talán az elején:)


Március 19.-én voltunk Geszteréden. Remegő kezekkel szálltam fel a szakolyi buszra ami végül is nem is olyan szörnyű, mint amire számítottam xD :) Nah szal voltunk Anikóék, mentünk az "éjszakába" ismerkedtünk emberekkel, helyekkel (ami így visszagondolja lehet hiba volt...), de az a lényeg nagyon jól éreztük magunkat. Az Anikós sztorit muszáj beleírnom bocsi Anikó!!! xD Hazafelé menet 2 fiú társaságában kicsit lassabban mentünk, mint azt ő gondolta és az egyik lócánál megvártak minket és elkezdett velünk ordibálni, hogy " Nem 1-2-1-2, hanem 5-6-5-6" Akkora beszólás volt, hogy közel egy hónap után is szinte minden nap emlegetjük azt az éjszakát :) Megszerettem azt a környezetet :$


Március 26.-án (egy héttel később) Megint voltam Geszteréden de már egyedül "büszkefej" xD Erről a kiruccanásomról inkább rossz emlékeim vannak, mint jók de ennyi... mindent meg kell tapasztalni.

Április 17.-én "Ottalvós-búfelejtős-pizsamaparty"  Zitáék. Nemrég jöttem haza, nagyon jó volt iszogattunk, vízipipázgattuk csak kérdés hogy? xD A víz helyett ezúttal bort raktunk a pipába ami elég meggondolatlanság volt. Na nem mintha olyan nagyon rossz lett volna, fullasztó lett így a füstje és én aki mindig letüdőzi a füstöt egyszerűen nem tudtam, elkapott a köhögés :S
De egyébként olyan volt, mintha valami szőlős dohányt szívtunk volna. :)
Am innen üzenem Zita, hogy tuti, hogy hülyének néztek engem a buszon, mert míg átértem Téglásra annyit röhögtem. kuncogtam, hogy tuti, hogy annak néztek -.- " xD( Jah és persze remélem, hogy a lábadnak semmi baja (yn) ) De mindent összevetve nagyon jól éreztem magam Sunáák...folyt köv ;) (K)(L)
Más esemény nem nagyon jut eszembe, de ha majd eszembe jut idővel pótolom;)

 

Mostani kedvenc számommal búcsúzok... ha lesz kedvem és időm jövök hamarabb mint egy hónap :) Timbaland feat Justin Timberlake - Carry out

De régen írtam :$ bejegyzés elolvasása

Csajos bulííí :)

Szombaton voltam csajos buliba és nagyon jól éreztem magam xD
Mondjuk nem csak én hanem mindenki :)
De kezdjük is az elején... Anikó jött hozzám délre aztán innen indultunk a Lidl-be "innivalót" venni :P Ágival találkoztunk Hadház főtéren, mert kikísérte a Janeszt. Lesétáltunk Zitához ő már várt minket :) Iszogattunk, eszegettünk és jól éreztük magunkat.
És innentől kezdve már nem szeretném részletezni az este történéseit  xD
Majd hazajöttem és lefeküdtem aludni xD

Csajos bulííí :) bejegyzés elolvasása

Minden más...

Több mint egy  hete 360°-os fordulatot vett az egész életem. Valamiért nyugtalan vagyok, rossz előérzetem van (azt meg kell jegyeznem, hogy ezek átalában bejönnek)
Na és a legfontosabb dolog amiért furcsán érzem magam az az, hogy egy nagyon jó barátom (vagy lehet csak volt barátom???) teljesen megváltozott, azt csinálja mintha nem is ismernénk egymást pedig előtte mindig beszélgettünk a suliba és nagyon jól elvoltunk. Most úgy érzem mintha csak kihasználta volna a barátságomat.
Egyébként beismerem, hogy nem írok rá msn-en...így van, de az is igaz, hogy nem vagyok az a fajta ember aki ráír az összes emberre aki fentvan.( és még azért sem, mert rámír és lelép és ha én ráírnék és lelépne tuti letörölném xD) Tudom ez az én hibám, de attól ez még nem ad rá okot, hogy ezt csinálja. Remélem magára ismer és remélem nem csinálja ezt amit most...!!!
De ha így kell lenni, hogy nem leszünk olyan jóba akkor elfogadom... de szar  :(


A mostani kedvenc számom:

Minden más... bejegyzés elolvasása

Rossz nap

Régen nem blogoltam, de valamaiért nem volt kedvem nem mintha ma nagyobb kedvvel ülnék itt.
Nincs különösebb oka, hogy miért vagyok ilyen rosszakedvű kéthetente vagy hónaponta egyszer ilyen vagyok. Aki ismer az tudja.
De mégis rávettem magam, hogy leüljek ne legyen már anniyra foghíjas a blogom :S
Szeretem, ha szép rendezett valami amibe belefogok! Kezdjük az elején!
Nagyba megy a szlacsira készülődés: táncok, ruha stb... . Már elegem van abból is, mert sokan vagyunk és mindenki túl okos ahhoz, hogy egy épkézláb ötlete is legyen... hát igen.
Osztálytársam hétfőn lesz 18 éves hoz nekünk sütit mi pedig felköszöntjük... Meg ha minden igaz elmegyünk korizni pénteke az estire... remélem jó lesz!
A héten Zita hozott fényképezőgépet és csináltunk képet:


Nah remélem nemsokára elmúlik a rossz kedvem! :(

Rossz nap bejegyzés elolvasása

Hátha sikerül nyernem


vizipipaakcio.hu - nyerj vízipipát havonta! 
Hátha sikerül nyernem bejegyzés elolvasása

A héten itthon

Vasárnap este már hőemelkedésem volt és nagyon fájt a fejem. Hát elég szar volt :S
Aztán reggel is folytatódott megmértem a lázam ugyan úgy hőemelkedés és fejfájás itthon maradtam. Felmentünk az orvoshoz tesómmal, mert ő is nagyon köhögött kaptunk gyógyszert.
Azt mondta, hogy valószínüleg köhögni fogok úgy is lett reggelre a torkom is fájt meg tiszta takony voltam :S Így kezdődött a hét. Ma már egész tűrhetően vagyok végülis "már csak" az orrom folyik ami nem is olyan vészes napi 2x szedem a gyógyszert hát kíváncsi leszek én erre mennyit segít.
De hétfőtől már suiba leszek és írom a dogákat, és felelek :S
Hogy egy kis humort is belecsempésszek a mai napba itt egy kis videó xD :



A héten itthon bejegyzés elolvasása

Vízipipa

Aki ismer az tudja, hogy a vízipipa egy meghatározó dolog az életemben éppen ezért muszáj ezt beraknom:


vizipipavasarlas.hu - vásárolj vízipipát magyarország első és legnagyobb webáruházából! 


 

Vízipipa bejegyzés elolvasása

Mai nap

Megint itt vagyok milyen meglepő xD
Ma voltunk Debbe Zizjúúval hát eléggé vicces, mert leszálltunk a Kassain utána bementünk az óráshoz és már szálltunk is fel a buszra xD  Aztán hazajöttünk Zita rosszul érezte magát  megmérte a lázát, vett be vitamint, hogy ne legyen beteg :) Am drukkolok, hogy ne essen ágynak és tudjon jönni suliba meg a moziba vasárnap (yn)
Jah egyébként vasárnap a téglási moziban vetítik a New Moon (Twilight amúgy xD)

http://www.youtube.com/watch?v=-dAYoARU5p8

Imádom, olvastam mind az 5 részt aztán most jön a vizualitás. Sokan ismerik a Twilightot, de az dühít fel amikor nagy fannak mondják magukat és idézgetnek belőle jobbra-balra és azt se tudják miről van szó :@ Akkor vagy fan ha kiolvastad mindet. Nem elég az ha csak olvastál utána :S
Boccs a kiborolusomért ritkán fordul elő xD
Nah szal ha minden jól megy akkor megyünk és megnézzük a második részét is :)
Egyébként volt lent ma Reni is fel is keltett, mert elaludtam hogy hazajöttem Zizjúútól, beszélgettünk kicsit egyébként Reni amiről beszéltünk abban a dolgoban fel a fejjel...minden jobb lesz bár azthittem rosszabb lesz a lelkiállapotod xD De nem ami egyáltalán nem baj :D

Nah páá puss :)

Mai nap bejegyzés elolvasása

Büszke vagyok magamra xD

Nagyon készen vagyok xD Tornáztam ma egy órát muszáj, mert el vagyok tunyulva van rajtam kb 10 kg felesleg és azt mindenféleképpen le szeretném adni szal elkezdtem a tortúrát :)
Uhúúúú milyen hírem van el sem hiszitek xD Ma volt nálunk egy cuki kis pasi a T-home-tól és megrendeltük tőlök az 5 mb-os netet, Favorit plus telefont és ami a legfontosabb számomra a kábelszolgáltatásukat. És milyen csatornát biztosítanak ők? xD Hát nem a VIVΛ-t? :O Deeeee!!! :) Jajj annyira boldog vagyok kb 2 hét a bekötési idő szal már csak annyit kell kibírnom és utána felhőtlenül élvezhetem a Ben-t az Adát,  a Zolát xD Hihetetlen mennyire megszerettem őket (L)
Egyébéként szerdán írunk matekból szal aki olvassa a blogom az szorítson nekem (yn) nem kéne rossz dolgozatot írni bár nem bukok félévkor, de azért mégis xD
Nah megyek megfürdök és lepihenek, mert holnapra olyan izomlázam lesz, hogy csak na....xD

Büszke vagyok magamra xD bejegyzés elolvasása

Már megint esik -.-

Már írtam mennyire utálom az esőt, de azért leírom még egyszer UTÁLOM!!! :(
Felkeltem reggel és még nem esett, de bementünk Debrecenbe Zizjúúval és mikor kijöttünk a Fórumból esni kezdett  :S Nem baj... a buszon is kib*szott sokan voltak mindig egymásra akartunk esni xD egyébként nem hazafelé jöttem egyből, hanem bementem Hadházra. Matekozni Enikőhöz. Ott is voltam vagy 2 órát matekoztunk. Ugye szerdán írunk matekból TZ-t és muszáj gyakorolni és mivel ő nagyon ügyes, okos ezért segít nekem :) Majd hétfőn viszek neki Boci csokit, sárgabarackos-kekszeset, mert azt szereti :) Egyébéként köszönöm, hogy ma is el tudtál vállalni :)
És mikor hazaértem akkor jött a mai nap legrosszabb része:( A DIGI TV levette műsorról a VI adó sugárzását :( :'( Most nem azért, de hozzá tartozott a minden napi életemhez hazajöttem, kajáltam, Interaktív ezalatt takarítás. Megszerettem a 3 VJ-t Ada, Ben és Zola mind a 3 nagyon jó fej és jó kis műsort hoztak össze mindig és ugyebár a 2009-es Teleton?!?!?! Hát az is mekkora volt 2 nap alatt 21 millió? Pf nem kevés :) Hát én már csak imádkozni fogok, hoyg meggondolják magukat és visszavegyék tv listára :) Hátha (yn) Nah ennyit erről :)

Egy kis Benes videóval búcsúzom xD :


http://www.youtube.com/watch?v=wxEADIPAElA

Már megint esik -.- bejegyzés elolvasása

Csak mert...

Újra itt vagyok! :)
Tegnap nem tudtam írni, mert nagyon el voltam havazva meg fáradt is voltam hát igen első iskolai nap 2-kor feküdtem le aztán már 5:45-kor keltem:S Mondjuk ma már jobb a helyzet kezdek visszaállni a megszokott mindennapi ritmushoz szal ma már nem vagyok annyira fáradt.
Ugye mivel ez egy jó iskola, ezért  tanulni is kell...apropó iskola hétfőn volt az első óránk az "új irodalom tanárral" hát igen... nem akarok bántani őt, de az már most látszik és ezt már sejtettük is, hogy nem lesz egy "Tóth Alíz", mert hát azért az ő óráin unatkozni nem lehett. Még annak is jobban örülnék, ha  írnánk még 2 órás TZ-t , vagy 6-or felelnék egy évbe, mert eddig ez ment én feleltem az osztályba legtöbbször, de nem szivatásból, hanem be volt törve nálam a napló :S Egyébként ezúton is szeretném megköszönni az osztály nevében ezt a 2 és fél évet esküszöm öröm volt, hogy ő taníthatott, az okt. 23.i próbákról nem is beszélve. Én még egy tanárt se szerettem ennyire, mint őt. Sajnálom, hogy el kellett mennie, de öröm is egyben, mert pici babája lesz :) Ennyit a lehangoló dolgokról:)
Iskola=tanulás=jókedv röviden így tudnám összefoglalni mit is jelent nekem xD
Tanulni kell, mert nem vagyok elégedett magammal ennél többre vagyok képes, jóval többre csak hát a tanulás... ezt hanyagolom legtöbbször. Valamelyik nap nagyon kicsesztem magammal xD 2-er kezdtem el írni blogot egyszer myVIP-re kattintottam és minden elveszett utána meg a betűszínt nem állítottam be és azért mégséztem le a mentést xD Úgyhogy vigyázok, hogy minden rendbe legyen nem akarom az egészet újra kezdeni xD Megyek tanulni...muszáj javítani azt amit lerontottam :S

Csak mert... bejegyzés elolvasása

Újév vaaan! 2010*

Újév van, mondjuk ennek nem nagyon örülök hétfőn suli kezdődik a hajtás, tanulni kéne hogy jó legyen az év végim :S
Képeket mutatok a szilveszteri bálról:
Szövetkabátban rááájolunk xD:




Gyöngyivel, aki otthon akart maradni -.- :



Zizjúúval:



Itt is Renivel nálunk:



Jó kis bál volt mondjuk erről már írtam a múltkor :)
Szal holnap kezdődik a suli, tanulás stb... mondjuk rmeélem annyira nem lesz nagy a hajtás :S
Megyek kifestem a körmöm, mert ugye muszály xD sőt még a ruhámat is ki kell készíteni ne reggel kinlódjak vele xD
Jók legyetek...a fiúknak puszi, a lányoknak meg pacsi xD

Újév vaaan! 2010* bejegyzés elolvasása